Merida Kerékpáros Gyerektábor 2016

Várunk minden kerékpározni szerető lányt és fiút 8 éves kortól akik szeretik a kihívásokat és szeretnének két keréken tölteni velünk akár két hetet is!  Idén már két turnust is megszervezünk, természetesen különböző útvonalakkal. A kerékpártúrák a lehetőségekhez mérten kerékpárúton (vagy mellékutakon) lesznek. A csoportokat több felnőtt is kíséri! A heti program az időjárás függvényében változhat! A kevésbé gyakorlott kerékpárosoknak a tábort megelőző héten bringasuli tábort tartunk. Megkérünk mindenkit, hogy a kerékpárját a tábor előtt készítse fel a táborra (partnerünk: a Big Bike kerékpárszaküzlet, ahol ingyenesen átnézik a gyerekek kerékpárját a beiratkozáskor kapott kupon ellenében)!
 
160502 me gyerektábor
 
A kerékpáros tábor tervezett programjai:
- kerékpáros KRESZ oktatás, teszt (a rendőrség által biztosított szakember vezetésével)
- kerékpárismeret, "vezetéstechnika " elmélet és gyakorlat (a Merida által biztosított szakember irányításával!) 
- hosszabb-rövidebb túrák a környéken (pl. Kopaszi-gát, Margitsziget, Népliget, Városliget stb.)
- heti 2-3 alkalommal úszás
1. turnus (június 27-július 1.)
- pénteken egész napos túra a Velencei-tó körül (utazás vonattal, saját kerékpárral)
2. turnus (július 4-8.)
- szerdán és pénteken egész napos túra a Naplás-tóhoz és Szentendrére
 
 
A tábor ára:   
- 26.500 Ft/hét (5 nap, hétfőtől-péntekig)
Minden résztvevő egy kerékpáros ajándék csomagot kap a MERIDA jóvoltából!
 
Kedvezmények:
-10% testvérkedvezmény
- két turnus befizetése esetén a 2. hét ára 21.500 Ft (póló és ajándékcsomag nélkül!)
  
Beiratkozás:
1. 2016. május 9-én hétfőn és 10-én kedden valamint,
2. 2016. június 8-án szerdán és 9-én csütörtökön
16:00-tól 18:00-ig! (maximum két csoport/turnus)
 
A kerékpáros tábor helyszíne:
- Tábor (Tagiskola-minden nap gyülekező itt!)
  1098 Budapest, Napfény u.3.(térkép itt!)
- LoBoGó Tanuszoda (IX. kerület, József Attila Lakótelep)
  1098 Budapest, Lobogó u.1.
 
További részletek, képek a LoBoGó Tanuszoda honlapján.
 
160502 me gyerektábor 2